Távolodik (2022)
Az angyalok látnak, dallamok szállnak,
Egy átkelőhelynél ujjongva várnak.
Hátranézek, meghallom zenéjük,
Belső hang szól, hajlom feléjük
Mikor egyedül vagyok még van irány,
Nem számít kötöttség és hiány,
Mosódik immár a suhanó táj,
Részekre hullik minden, minden szabály.
Próbálnék komolyan figyelni rád,
Még szemem leköveti a szád,
Témánk a légben vesztegel...
Arra sem emlékszem hol kezdted el?
Mint kés a vajban... rám nevetsz halkan,
És ha nem tudnám most vagyok bajban.
Mert kérdőn borul rám tekinteted,
Válaszom hamar felismered.
Mikor egyedül vagyok még van irány,
Nem számít kötöttség és hiány,
Mosódik immár a suhanó táj,
Részekre hullik minden szabály,
Lehet csak önzés, és sajnálom már.
Hogyan feledhetném: rám, rám mi vár!
Ó rám mi vár? Ó rám mi vár? Ó rám mi vár?
Ó, rám vár!
Ha hallhatnám újra azt a szót,
Ami találkozásunkkor beindított,
Adnék talán még egy új esélyt...
De arra inkább aludjunk még!
Álmaimban élem újra át,
Pillantásaink minden szavát
Álmaimban újra élem még,
Kapcsolatunk lényegét.
Lehet csak önzés, és sajnálom már
Hogyan feledhetném: rám, rám mi vár!
Ó rám mi vár? Ó rám mi vár?
Ó, rám vár!
Benéző (2021)
Napok óta heverek otthon bús magányban,
Ruháim mind egymáson, sírhalmokba hányva.
Kinn utcámnak zajai, bent zavaróbb lett a csend,
Jellé válik rajtam mind az elérhetetlen rend.
Zárt redőnyöm résein bekúszik a napfény,
Félresiklott sötétségben reményteli eszmény,
Lágyan beszűrt sugarait már éjszaka váltja,
És ponttá préselt árnyamat feketében látja.
Félig teli üvegemet töltöm újra szintig,
Folyton párolog belőle, félig üres mindig.
Nagyot kortyolok, kiiszom, csak ne vesszen kárba!
De a cseppek decijében a pohár mégis árva.
Beszűkül kis cellám, végzet lesz a börtön,
Kaparhatom a falat még beleszakad körmöm.
Tükörré vált plafonom fájdalmat ordító,
Ha ismét jön egy új nap, újabb sorfordító.
Örökkévalóság, nem mozdul a lég sem,
Állandósággá érik és nem mozdulok én sem
Elvesztegetett jelenemben süllyed a hajó,
Könnytengerem közepén vár, parttalan a szó.
Félig teli üvegemet töltöm újra szintig,
Folyton párolog belőle, félig üres mindig.
Nagyot kortyolok, kiiszom, csak ne vesszen kárba!
De a cseppek decijében a pohár mégis árva.
Masszívan punnyadt (2020)
Megébredt tekintet, látod a világot,
Kitörlöd szemedből a napsugár szilánkot.
Felkészültél talán egy jobb holnapra,
Ördög leszel, vagy az Isten, nincs megszabva.
Irány a melóba, minden perce pénz,
Ha nem tetszik, felmondasz, mész tovább és kész.
Szerencse-kovácsa, a munka nemesít,
Segíts magadon és az Isten is megsegít!
Vánszorog a sok zombi,
Ébredezik Budapest,
Lehervad a mosolyod
Virítod a nulla casht.
Omladozó házfalak,
Az utcák büdösek
Bármennyit süt a nap,
Az éjszakák hűvösek.
Ökölnyom államon, nem hat a rágalom.
Lehet mind szánalom, sorsomat vállalom,
Meredve teszem szádba a rímeket,
Pár Vajna Timike puncs.hu-n hirdetett?
Te csak tégy mindig, az ami megmarad
Ne feledd, intenek: ki mint vet, úgy arat.
Ne hagyd, hogy beléd fojtsák a szavakat,
Élj a mában és légy mindig önmagad!
Omladozó házfalak,
Az utcák büdösek
Bármennyit süt a nap,
Az éjszakák hűvösek.
Vánszorog a sok zombi,
Ébredezik Budapest,
Lehervad a mosolyod
Virítod a nulla casht.
Licit (2020)
Egy hirtelen érzést rég rejtettem.
Számtalan kérdést, mely rejtelem.
Ó! Meg nem értés, vagy tettenérés...
Egy hang idebenn.
Féktelen hullok az égbe fel,
Ellensúlyozva tényekkel.
(szemembe nézel)
- Mondd el mit érzel és ezzel mit érsz el?!
Hol vagyok, ha magányba fáradok?
Magad dobod, a lépést rám hagyod.
Vakon mit érsz, ha az életed Rád ragyog?!
Hiába őrült, hiába vad,
A jelen melletted elhalad.
(tükörbe nézel)
- Mondd el mit érzel és ezzel mit érsz el?!
Pendülő húr - a jelen lángra gyúl
Ha elfajul végezheted alul
Léteden túl egy álom ejt rabul. Uuuhhhh...!
Hullanak az árnyak, éjsötét levelek...
Elfelejted lassan az életed, s nevedet. Aaahhhh...!
Felkaroltak kik elmúlt idők voltak.
Ellened szóltak, hitted, hogy változnak.
Mit jelent a holnap egy időtlen vándornak?!
Rám nő az árnyék, tetteimben szándék.
Bárcsak látnék, nem tudom mi vár még.
Lelkem átég, indul a végjáték.
Csillagtestvérek (ex-BAALIUM)
Égi menedék
Múltba ejtett gondolat,
Számomra ennyi megmarad.
Üres lépteim kopognak komor
Betonon.
Eszembe jutó szeretett lány,
Fagyott szív és közös magány.
Felejteném mi rossz volt, de nem
Akarom.
Tartható a látszat,
De a látszat néha csal,
Találhatnék százat,
Ezzel a stílussal.
Éjszaka egy padon fekve,
Mély sötétjét magamra húzom,
Álmaimba feledkezve,
Árnyékokkal takaródzom.
Éjszaka egy padon fekve,
Elvarázsol hamis álom:
Csillagfénnyel szeretkezve,
Gondjaimat sem találom.
Múltba ejtett szép mosoly,
Papírkép-sárkány, színpokol.
Szabadon csillogsz, mindennapi
Nemlétek.
Számtalan közösen töltött perc,
Egészen hitted megismersz,
Földre kiáltott, végtelen
Szemlélet.
Tartható a látszat,
De a látszat néha csal,
Találhatnék százat,
Ezzel a stílussal.
Éjszaka egy padon fekve,
Mély sötétjét magamra húzom,
Álmaimba feledkezve,
Árnyékokkal takaródzom.
Éjszaka egy padon fekve,
Elvarázsol hamis álom:
Csillagfénnyel szeretkezve,
Gondjaimat sem találom.
Tartható a látszat,
Amég meg nem csal,
Találhatnék százat,
Ezzel a stílussal.
Éjszaka egy padon fekve,
Mély sötétjét magamra húzom.
Álmaimba feledkezve,
Árnyékokkal takaródzom.
Éjszaka egy padon fekve,
Elvarázsol hamis álom:
Csillagfénnyel szeretkezve,
Gondjaimat nem találom.
Éjszaka padomon fekve,
Mély sötétjét magamra húzom.
Árnyékokkal szeretkezve,
Álmaimba takaródzom.
Éjszaka padomon fekve,
Elvarázsol hamis álom:
Csillagfénybe feledkezve,
Gondjaimat nem találom.
Gondjaimat nem találom.
C11H17NO3
Rezzenő alkonyat, terjedő égbolt,
Emlék marasztal, hajnala rég volt.
Arcodon villanó csillagok fénye,
Távolodó józanság reménye.
Világi ébredések tapogatása,
Mágikus szférák nyalogatása,
Garatra tóduló, illanó levek,
Tágulva maradt, leragadt szemek…
Láthatárban izzik az alkony,
Füst száll a Rio Grande parton.
Ó meszkalin!
Forrongó színek ősrobbanása,
Tükörkép-fodor Te lettél mása.
Horizont lángol, remeg a vándor,
Hatalom járja át álmok italától.
Egyre élénkül a kietlen tájék,
Forró látomás retinára ráég.
Csurog a látszat a szemedből is,
Csábít a pillanat, gondolat-tövis.
Magadba szállnál szokás szerint
Végül hol kötöttél ki megint.
Ó meszkalin!
Jégvirág
Szokásos, egyszeri tükröződés
Üvegre fagyott hideg törődés
Arcra polírozott, fakult valóság
Felszedegetett történet-morzsák.
Fényed a vággyal együtt őrizem.
Benned színekbe vezető hitem.
Egy pontba érni a végtelenben
Szemedbe nézve ismeretlen…
Egyensúlyozva vékony szálon,
Perctelen, állítva szánom,
Álmommal keretelt, élt világom.
Képzetem viszonyra lép a mával,
Számtalan érzés kerít magával
Érzem életünk sok ívű dallam,
Általad szólalok meg összhangban,
Légből kapott próbálkozások,
Hangjaink lebegő állomások.
Végtelennél eggyel több árnyalat,
Olthatja egyedül millió vágyadat
Válassz istent… rajzlapból kivág
Asszí(r)-metrikus világ.
Újra akarok hinni…
Földön heversz, rajtad éjkabát,
Otthonodban plafonod les le rád,
Most tudatod messze lát.
Elengednéd bármilyen bánatod,
Enyhülésed hiába várhatod.
A mágia már hatott.
Egyszer kérem segítséged,
De tetted drágán méred.
Újra akarok hinni.
Idő sürget, halom munka vár.
Feldühít, hogy ennyire jutottál,
Nincs mitől megnyugodnál.
Tested épp csak a lélek tartja már,
Visszahúznak bármire hajtanál,
Mint mindig rajtad áll.
Egyszer kérem segítséged.
De tetted drágán méred.
Újra akarok hinni.
Nehéz hülyének és okosnak,
Nem taposom, eltaposnak.
Újra akarok hinni.
Hazug ember ritkán elégedett,
Maga mögött mindent felégetett
Megszívja a véredet.
Egyszer kérem segítséged.
De tetted drágán méred.
Újra akarok hinni.
Nehéz hülyének és okosnak,
Nem taposom, eltaposnak.
Újra akarok hinni.
Egyszer kérem segítséged.
De tetteted drágán méred.
Újra akarok hinni.
Nehéz hülyének és okosnak,
Nem taposom, eltaposnak.
Újra akarok hinni.
Láss csodát!
Feledhetném minden egyes percét
A veled átélt álomvilágnak,
Őszinte szemmel örülnék
Enyhet adó tudatlanságnak.
Bizonytalan most a legtöbb lépés,
Önítélettel talán egy ugrás,
Válaszainkra eggyel több a kérdés,
Szabvány mintákban találsz megnyugvást.
Az élet csodás, világunk zsarnok,
Pillanat csupán a boldogság,
Energiád szorongva tartod.
Rájössz ez még nem az az ország.
Mindenség ámítva nem kérdez
Múló érzelemmel fólia alatt
Előszó lettél regényéhez,
Arcod homályos párában marad.
Változó szempontok ereidben,
Korlátaid átkódoltan hozod.
Erőt ad napi félelmeidben,
Elengedett, Te szívben hordozod.
Töretlen kifogásra vágyódsz,
Benn vártad, szeressen tovább még.
Hagyta, hogy teljesen bezárkózz
Szertelen tökéletesség.
Nehezebb a szép élményt kidobni,
Összegyűrve élénkebb színben ég.
Ne aggódj a biztosról leszokni,
Lépj tovább, a jelen véget ért!
Jóborát
Nem vagyok Ist(h)a(r)ból, vagyis talán hedon,
Vigaszommal, ködben szemerkélek.
Jelenünk (el)folyó(s), gyorsan kötő beton,
Az élet pedig lassan ölő méreg.
Gyermekkor... tán könnyebb volt minden,
Felelősség sem kötött napi szinten.
Vad tűzzel játszó vakmerő eszmény,
Tetteid után némi következmény.
Elvesztegetsz legalább egy életet,
Mielőtt bekezdtél néhánynak vége lett.
Túlnőtt a sebesség, nem lehet kiszállnod,
Lassabban nincs esélyed sikeressé válnod.
Eleged a hétköznapi idiótákból,
Elkerülöd őket, betámadnak bárhol.
Élni és élni hagyni, terjesztik, az élet.
Kivétel nélkül néznek hülyének Téged.
Hülyének Téged!
Testvérem, Pajtásom, Barátom!
Ma üdvöm kívánod, holnap halálom.
Hazugsággal együtt töltött idő,
Betegség, nem mit az ember kinő.
Testvérem, Pajtásom, Barátom!
Ma üdvöm kívánod, holnap a halálom.
Léphettél volna, nem kerülök bajba,
Példádból látszik, nem vagy az a fajta.
Megélnéd dolgaid, ha volna rá időd.
Látni, ahogy mellőled mindenki kidőlt.
Mégis jobban izgat, mi a szomszédban folyik,
Rendesebbje hazafigyel, tahókra meg tojik.
Minden napod egyforma, sablon is lehetnél,
Kérdés, a példád mennyien szeretnék?
Elegendő volt neked a közönség tapsa,
Mindegy nekik, élsz-e csak szórakoztassad.
Az ötlettelenség természetes nálad,
Társadtól nyúlt tudásra hazugság a hála.
Halni sincsen időd még mielőtt véged,
Jellemed nem született, halotti maszk képed.
Halotti maszk képed!
Testvérem, Pajtásom, Barátom!
Ma üdvöm kívánod, holnap halálom.
Hazugsággal együtt töltött idő,
Betegség, nem mit az ember kinő.
Testvérem, Pajtásom, Barátom!
Ma üdvöm kívánod, holnap a halálom.
Léphettél volna, nem kerülök bajba,
Példádból látszik, nem vagy az a fajta.
Élvezeteid iránya jól belőve.
Félelemmel tekintesz jövőben előre.
Korod pár éve zsarnokként parancsol,
Hülyeséged segít kitörni magadból.
Eldobtad magadtól mi emberré tesz.
Megkímél a világ, az elmúlás bevégez.
Magadba zár lelki ismert fegyház.
Végtelen papjaként égboltod az egyház.
Testvérem, Pajtásom, Barátom!
Ma üdvöm kívánod, holnap halálom.
Hazugsággal együtt töltött idő,
Betegség, nem mit az ember kinő.
Testvérem, Pajtásom, Barátom!
Ma üdvöm kívánod, holnap halálom.
Léphettél volna, nem kerülök bajba,
Példádból látszik, nem vagy az a fajta.
Nem vagy az a fajta.
HardCor-e a...
Szemen köpköd a földelt ajzat,
Aljazó zajszint, aljas fajzat.
Mennyit ér a nagydarab alkat,
Ha vastag basszus vág a falnak?!
Spirál-hatalom, sötétebb minden,
Önakarattal tolom fel szintem.
Agyakra tapad, szaggat a dallam.
Transzponált magasztalt hajlam.
Énközpont, felszínes világ.
Árnyék-színben szürkül ránk.
Faggatás untat mindennapban,
Zavaros jövők emberi magban.
Megvárat, letisztul a kép
Tisztaság csábít, hamar lelép.
Magára marad, írja a regényt.
Ő se, sem őse kap őssejt-segélyt.
Felettébb rejtélyes érzés,
Tudatba' kóma, ékel a kérdés
Ép maradsz-e hullámokban?
Decibele átjár, durván robban...
Keresed vakon az öröklétet,
Tapadsz le ne rázzon az élet,
Megtalálod, sorok közt lapul,
Egy szelet Herzben ejt Téged rabul.
Énközpont, felszínes világ.
Árnyék-színben szürkül ránk.
Faggatás untat mindennapban,
Zavaros jövők emberi magban.
Megvárat, letisztul a kép
Tisztaság csábít, hamar lelép.
Magára marad, írja a regényt.
Ő se, sem őse kap őssejt-segélyt.
Koncentrikus, kavargó világ.
Divat-emléke szürkül rád.
Faggatás untat mindennapban,
Zavaros jövők emberi magban.
Festék szárad, keretben a kép,
Józanságra ne számíts még.
Magára marad, írja a regényt.
Ő se, sem őse kap őssejt-segélyt.
Flóra
Ellentétek válságában
Vergődöm, döglégy papíron.
Gyomormaró szédüléstől
Hiú ábránd jelzi sírom:
Megismertem a szerelmet,
Elhamvaszt a(z) (f)elvonás,
Álomirigy két szemétől
Zilál szét a vallomás.
Szeretem a szemét, száját,
Arcát, bőrét, haját, mellét…
Szeretem a kezét, vállát,
Karját, térdét, lábát, testét…
Keresem lágy érintését,
Őszinte, szép kacagását…
Megnevetem létezését,
Látom magam elmúlását.
Nem süt le rám se nap, sem hold,
Nem pulzálnak csillagok,
Világomnak közepében
Gyönyörű egy lány ragyog.
Lebegés közt nyugtalanul
Várom őt, bár hozzám szökne.
Tűzben izzva, s mint ég a földdel
Együtt égni mindörökre.
Szeretem a szemét, száját,
Arcát, bőrét, haját, mellét…
Szeretem a kezét, vállát,
Karját, térdét, lábát, testét…
Keresem lágy érintését,
Őszinte, szép kacagását…
Megnevetem létezését,
Látom magam elmúlását.
Kanapé
Még vagyok, jelentem!
Lelkileg veretlen,
Bár látom szemedben
Muszáj mit szeretnem.
A vágy ágyára járok,
Nem várok, élek, feléd látok.
Lány-láng adományok,
Ajándékokra szent átkok.
Élvezem ...tetteim gyümölcsét
Fájnék, ha nem volna.
Nekem a város a dekanter,
De Kant erre mit szólna?
Helyzet a kanapén
Lelkem, testem
Igézi önös szépség,
Arcom harcra festem,
Megőrzi az pesti épség
Hol gyermekek növekednek
Média hátán, évekig árván.
- Mi van velünk Páter,
Alma mater, pszichiáter?
Helyzet a kanapén
Gyógyszer, óvszer, vagy múzsa,
Képtelen népi réteken lépdekel,
Most előttem térdepel,
Szárnyait bontva nekem énekel.
Sorsommal fókuszban ülök le „lótuszba”,
Magány-társ: a dalom.
Érzem, vallom meghitten fojt
A cinikus társadalom.
Helyzet a kanapén
Nem tudhatod
Várj rám,
Tudod jól érdemes,
Legalább érdekes,
Jövő vár!
Mondd, hol jársz?
Ahogy a fényben élsz
Súgd meg merre mész?
Erre jársz?
Máig hűséges maradni,
Érted nem, sem másért
Vágyait hátra hagyatni,
Csupán pillantásért.
A fájdalom darabokra szétszed.
Szólj rám,
Nem tudhatod érdemes,
Legalább érdekes,
Jövő vár!
Mondd, hol jársz?
Ahogyan a fényben élsz
Súgd meg merre mész?
Erre jársz?
Húsba maró félvezetők
Neuron képmása,
Stresszre nevelt társadalom
Segélykiáltása.
A fájdalom darabokra szétszed.
Alig készül el, amikor tolnám
Máris újra vár, ez az én formám…
REM
Hideg arcod fehérbe fordul,
Jeges széltől könnyed kicsordul.
Állandóság fagyaszt merevre.
Hirtelen betorzulsz a melegre.
Vár egy sötét vágy! (Ami álmodban sem jár.)
Vár az ásott ágy! (Elnyel, megemészt.)
Árny figyel Rád, mereszti szemét.
Eredben érzed forró lüktetését.
Előlép (az) alak, röhögve kérdi:
Egyek vagyunk mi, mindig nem érti?!
Vár egy sötét vágy! (Ami álmodban sem jár.)
Vár az ásott ágy! (Elnyel, megemészt.)
Követem az alakot, köddé vált.
Előttem fal, hogy jussak át?
Mozdul az anyag, önarcot ölt.
Magába szippant kövekkel tölt.
Életre kelt világ! Végre mozog minden!
Pillanatnyi hibák, de másik szinten.
Szent nevek lettünk? Áldatlan áll-a-pot.
Szellemnek emberek, embernek állatok.
Vár a kihívás, (megannyi új jel.)
Vár a simítás. (üveggé perzsel.)
Memento
Sötét erők takarják el a napot,
Csillag lelke addigra hatott.
Gőzöl az erdő beszívom füstjét.
Készül az ital, forralom üstjét.
Állandósult szurkos esték.
Lassan csurgó fekete festék,
Parttalan könnyek árja kerít,
Szívem helyén kő, mélyre merít.
A valóságból ébressz fel!
Ölelj magadhoz még egyszer!
A valóságból ébressz fel!
Ölelj magadhoz még egyszer!
Elérkezett a tisztulás éje.
Beomlik a világ, elnyel a mélye.
Félelem jár át, szúrós illat.
Magába vonz a sötét csillag.
Menekülnék, akaszt a tövis.
Durva a kereszt, feszít a szög is.
Ernyed testem, bár aligha élek.
Napba zuhanok és porrá égek.
A valóságból ébressz fel!
Ölelj magadhoz még egyszer!
A valóságból ébressz fel!
Ölelj át, ölelj magadhoz!
Szárnyalás
Számolás, szünetet tartok.
Állomás, tudatom kattog.
Változat, gyorsan vége lett.
Kárhozat? - valaki tévedett.
Érdekem, szemben mindennel,
Élvezek, tele élménnyel.
Hangzatos szavaim ismétlem,
Felejtem mit miért léptem.
Állj és nézz a fénybe...
Más marad emlékbe,
Fáj a pazarolt múlt,
Elhamvad a lángra gyúlt.
Szállj velem az éjbe,
Tájon át, a messzi égbe.
Lenézünk, fentről más,
Lebegésünk megoldás.
Felhők felett járó csillagok,
Múlt arcán halványan ragyog.
Visszaránt a tapasztalás,
De tovább lendít a száguldás.
Alakom csupán anyaghalmaz.
Kiáltok Te mégsem hallasz.
Végtelennek tűnik a pillanat
Folyik tovább a színdarab.
Állj és nézz szemembe
Láss a fellegekbe
Érezd át mit más nem lát,
Szórd szét az energiád!
Szállj velem minél messzebb,
Ez az út lesz a legszebb.
Nem kell többé hátranézz,
Álmodban úgyis visszatérsz.
Köszönet nélkül
Szavakkal töltött boldog órák.
Kikerülgetett magán tócsák.
Egy évszázad még látlak Téged,
Ha találkozunk is a jövő péntek.
Őrült fejben szült őrült érzés,
Magányba fojtott meg nem értés
Szabadságbeli kínos kérdés,
Behúzott szárnyú földet érés.
Ó...
Jártam veled horizontom-földed,
Ezt vártam, csak nem Te tőled.
Megpendült szenvedély húrja
És én egyedül itt vagyok újra.
Kiállítom valóm, bárki lásson,
Lekapcsolt vagonom áll-ó-máson.
Fogadalom szeretetre képes,
Mégis a matiné szellemképes.
Ó...
Odaadom magam itt a létra,
Felhasználható magán célra
Egyenlőség, törekvő egység
Indokolatlan vak segítség.
Hazugság és sok szemét téma
Ürügyben fogant magány-szféra.
Üresen lakott névtelen lakás,
Értelmetlen, kínzó számadás.
Ó...
Emlékképek bűvöletében,
Megannyi érzés játszik szemében.
Ezerszer hallgatottad: megváltozom,
De búcsúnk előtt végleg távozom.
Nem tudok neked ellenállni,
Ezzel próbálsz presszionálni.
Terhessé csak a percek lettek.
Egybeolvadó verejtékcseppek.
Ó...
Végzetes keringő
Lüktet Napunk, végsőket járja.
Növekvő halálsugár-ária.
Dühöng, telik, majd feléli célját
Rugaszkodik, ledobja külső héját.
Testre hat, fortyog a méreg.
Egyre izzik a perzselt kéreg.
Baljós arcú katarzis a vég,
Tűréstől fokozott, végletben ég.
Szórja fényét, mit szívéből kap.
A földi lét vége, ha elhamvad a nap.
Ravatalon lélektelen test,
Mikor nappalokra borul rá az est.
Vár egy tánc, vagy példa, intő,
Ha végtelen nem, vak keringő,
Újraalkotó összeomlás,
Múltból ismert meg-megoldás.
Lélek magja vasra gravitál,
Magába roskad, elnyel az ár.
Hamuból születő új világrend:
Letisztul minden és marad... a csend!
Fagyás követ felégetett véget,
Iszonyba néző, szilánkra tépett.
Fájón csengő korok, 'tűnt dalok,
Jéghamuvá vált szürke nappalok.
Fakul a szem, kékje sem marad.
Kérve bolyong a halott kődarab.
Pusztuló létnek záró darabja,
Vele hal világunk ismert alakja.
Jeges test kering, az idők letelnek.
Kísért, gyászolót a holt lelkek.
Gyertyaként pislog tovább szűrten,
Halvány pont a végtelen űrben.
Vár egy tánc, vagy példa, intő,
Ha végtelen nem, vak keringő,
Újraalkotó összeomlás,
Múltból ismert meg-megoldás.
Lélek magja vasra gravitál,
Magába roskad, elnyel az ár.
Hamuból születő új világrend:
Letisztul minden és marad... a csend!
Szinte látszat, mesébe illő,
Kölcsönhatás, vak keringő,
Újraalkotó összeomlás,
Ősrobbanás, meg-megoldás.
Kereshetjük, ki a hibás?
Mind elnyel a szingularitás,
Hamuból születő új világrend:
Letisztul minden, marad...
Alpári
Megisszuk a sörünket,
Elszívjuk a ciginket,
Jajj, de szépen süt a Nap!
Perzselnek a sugarak.
Szeretjük a csajokat,
Meg az őrült tagokat,
Új őszinte dalokat,
Élvezzük amég marad!
Megisszuk a sörödet,
Elszívjuk a cigidet,
Megdugjuk a csajodat,
Elvesszük az autódat!
Hidd el ez nem rólad szól,
Így érezzük magunk jól,
Ha nem érted miről szól,
Majd a sliccünk válaszol!
Szeretjük a csajokat,
Meg az őrült tagokat,
Az őszinte dalokat,
Élvezzük amég marad!
Nem érted, vagy mi a franc?!
Húzz innen, vagy lerokkansz!
Marad, fekszik, nem ugat!
De leült a hangulat?!
Megisszuk a sörödet,
Elszívjuk a cigidet,
Megdugjuk a csajodat,
Kiverjük a fogadat!
Hidd el ez nem rólad szól,
Így érezzük magunk jól,
Ha nem érted miről szól,
Majd a sliccünk válaszol!
***
A varázsszőnyeg
(Threesome - Bass’ Me’ részére)
Elmerít az éj.
De kell valami ma még.
Egy lány, aki álomszép.
Addig az óra újat lép.
Átsuhan a néma városon,
Meg-megáll a dallam álmokon.
Fel vágyom rég.
A testem könnyű gép.
Egy vágy útra kél.
Ha sodor magával a szél.
Átsuhan a néma városon,
Meg-megáll a dallam álmokon.
Elrepít az éj.
Vele szállok a fénybe én.
Álomból ébredtem épp
És megmaradt a színes kép.
Átsuhan a néma városon,
Meg-megáll a dallam álmokon.
Szétcsúszva
(Threesome - Flyin’ részére)
Álomnak látnak az álomképek
És megértem a világ miért nem ért meg.
Földtől elszakított elem, nevem: rejtjelem.
Magamba zuhanok a valóság vár,
Felébredek és tudom már nincs határ.
Hamis életre hív a vágy, érezd át!
Hullócsillag
(Threesome - Fallin’ részére)
Szánalom, az eltöltött perceket számolom.
Vállalom a célkeresztet a hátamon.
Álmodom, eggyé válni veled álmodom.
Indulj el egy úton,
Én is egy másikon,
Hol egymást találjuk,
Egymáshoz se szóljunk.
Aki minket meglát,
mi fog az mondani?
Azt fogja gondolni,
Idegenek vagyunk.
Idegenek vagyunk,
Szeretetet tartunk.
Ott hol összegyűlünk
Titkon szeretkezünk.
Az bajom van véled
Fáj a szívem érted,
Sír a szívem érted,
Majd meghalok érted.
Megöl a fájdalom…
Vörös ünnep
(Type O Negative: Red Water átirat)
Ébredj! Eljött a nap.
Holt világ, jelen után-előtt-alatt.
Ünneppé válnak a hétköznapok.
Zöld árnyak, köztünk szállnak,
élj vágyak, mélységbe zárnak.
Visszhangzik a szó
Nyílnak az ajtók
mély altató
álomba hajtó.
Vedd észre,
szebb ébren,
vedd észre
Zsibbadás jár végig szüntelen.
...
Budapest Titans - induló
Mennydörög az ég, cikáznak villámok,
Alászállunk, megvalósulnak az álmok
Pályára lépünk és már látszik a rangsor.
Megjelenésünk tiszteletet parancsol.
Narancssárga szívünk, benne lüktet kék vér,
Csapatainktól retteg az ellenfél!
Titánnak lenni, az érzés felemelő,
Így kiállt a csapat: Egységben az erő!
- Kik vagyunk
- Titánok!
- Mi vár ránk
- Győzelem!
- Kik vagyunk
- Titánok!
- Lelkünkben 4 őselem.
- Kik vagyunk
- Titánok!
- A vereség nem opció.
- Ready, set, hut!...
- Indulhat az akció!
Edzőink egytől egyig tanító mesterek.
Srácaink léptétől a stadion megremeg.
Falembereink, mint gigantikus hegyek,
Úgy törik az utakat, vagy védik a zsebet.
Yardjainkat hős futóink hozzák, vagy
Szélsebes elkapóink touchdownra váltják.
A támadókat az irányítók sikerre vezetik,
Szabályos játékunk a bírók emlegetik.
Dobás, vagy futás nálunk ez külön szint
Mindet levédezekezi a secondarynk.
Linbackerek leszedik a labdás játékost.
Győzelmünk hírére ünnepel a főváros.
- Kik vagyunk
- Titánok!
- Mi vár ránk
- Győzelem!
- Kik vagyunk
- Titánok!
- Lelkünkben 4 őselem.
- Kik vagyunk
- Titánok!
- A vereség nem opció.
- Ready, set, hut!...
- Indulhat az akció!
Döngöld a pajzsot, kerüld a bóját,
Edzéseken fejlődünk egy életen át.
Csattan a sisak, csattan a vállvért.
Itt mindenki a másikért küzd és nem csak magáért.
A helyzet a társad baráttá emeli,
Amikor az ellenfelet előled kifejeli.
Magyarországon a legjobb foci csapat,
A Titánoké volt és még az is marad!
- Kik vagyunk
- Titánok!
- Mi vár ránk
- Győzelem!
- Kik vagyunk
- Titánok!
- Lelkünkben 4 őselem.
- Kik vagyunk
- Titánok!
- A vereség nem opció.
- Ready, set, hut!...
- Indulhat az akció!
- Budapesti Titánok!
- Nem számít fagy, vagy hőség!
- Budapesti Titánok!
- Vár ránk a dicsőség!
- A vereség nem opció.
- Ready, set, hut!...
- Indulhat az akció!
