Mindennapi szinten

Mindennapi szinten vívom meg harcom,
Ezért nem javulok, emiatt nem alszom.
Égi plafonomra fel-, felhányt kollázs,
Arcomra csurgó csekély sz*rpakolás.
Hogy a fenébe is csináljam most tovább?
Menetet vág homlokomba egy újabb rovát.
Személyemet kitálalom, nincsen semmi ebben,
Hamar végzem messze menő következ'ésekben.
Higgadt napi türelemmel újdonsült kivárok,
Hiába toporzékolnak az akarat-királyok.
Rabszolga-lét, vagy talán csak k*rva-élet,
Éhbérért adnunk magunk kötelezővé lett.
Napról napra lesz magasabb a dózis.
Egyre kevésbé hat rám az önhipnózis.
Hivatottságom zenében sokak szerint durva.
Spriccelve transzponálok Fisz-mollból Fasz-durrba.
Hátam közepére illik a kötelező váltás
Kialakulóban velem szemben egy szellem-állás.
Lelkem rég visszaszámlálástól retteg,
Bukásom ünnepére jegyet early bird-ben vettek.
Rabkirálykodom bilincsemre verve,
Céljaim szerte szét szórva, földre teperve.
Ki maradjon fenn és ki maradjon lenn?
Halmazként fordul a Föld, így mit jelent
Mikor halálos ágyam felett lebegve kérdőn,
Szoborként meredsz rám semmit nem értőn?
Fiam tanulj, okos légy és használd ki a másikat!
Sz*rf*szú kamu létben szavatol majd vádirat.
Eleget éltem érzem, megtanultam hol a helyem,
Mégsem vagyok legóból, mire cseréljem a fejem?
Elvárják tőlem tartsak fontossági sorrendet,
Maradunk viszont truek és töltjük a torrentet.
Kell sok hanyag módon elpazarolt milliónyi bók.
Mely annyit sem ért meg, mint halottnak a csók.
Érezzük ez lett a régóta várt támasz,
De rövid időn belül mind a kettőnk ráb*sz.
Vigyázd kívánságod, mint végző sors megtalál,
Elvárásból csillagos ég, szeretetből éhhalál.
Így lesznek a sorszámokból személynevek,
Siratnak kopaszra borotvált fehér zsebek.
Részben félem nem leszek elég számomra,
És rettegek valósíthatom-e még álmom ma?
Elfogadni az időt, viselni, ha nincs szerep,
Tűrni mely pillanatban veszítheted mindened.
Holnapra elég bár hűtőben az étel
A hasam folyvást nő, ez publikus szemrevétel.
Gyakran áll ugyanis felettem torz lelkű jeti,
Amin egész nap úrrá vagyok, a sötétben visszaszedi.
Munkában nincs barát, egyik mást sz*rban hagyja.
Majd látszat-robotol a "koma", kosztümös hangya.
Két szín?! Egy csudát! Inkább az árnyalatok mestere,
Környezetéhez viszonyát kaméleonokról leste le.
Előzékeny nyálára épít lép-ragacsos szavakat,
Fényesre nyaldossa ki jól megfáradt valagad.
Uralomban gyenge bár szervezettség az erénye.
Napi szinten váltaná csaját arabokkal tevékre.
Megannyi női elveszett lélek sóhajt fel árván,
Szüksége van állatokra még végigmegy a létrán.
Korunkhoz hasonulni mindnyájunknak nagy falat,
Továbbá a női egyenlőség utópia marad.
Leülteti a szöveg, amit szervál hamarosan,
Ászra játszik vele, mint adogat a Grosjean.
Bármily retro, monokliját nem venné szemére...
Vagy akkorát adnék neki, elszállna a heréje.
Szívesen tömné sci-fi fejemet mindennel
Miközben ébredünk és fekszünk a Tinderrel.
Maradok remény és boldogság hajhász,
Mérsékelten tűröm, hogy tükörképem leszajház.
Történjen bármi találhatok még kalandot,
Örvendhetek, mint hányást csipegető galambok.
A világ csodája körvetve és mélyen bennünk fogan.
Hamarosan mind meghalunk, mégsem mindegy hogyan.
Testem, ezért hamuszürke betonnak csapva,
Miszlikbe aprítva folyok le a csapba.
Terviem elvégezve a mutatvány végett:
Mozaikokból lett kirakós egységes élet.