Hogyan is éljünk tovább

Íme a lecke jópár gyötört szívnek,
Eldönthesse végre mihez marad hívnek.
Tudván szertefoszlott minden reménye,
Várná az angyalt, hogy mennybe repítse.
De csak itt ül, tovább késik a szent lény,
Ujjait tördelve, lelkében béna eszmény,
Úgy csurog alá a szemeknek forrása,
Burkot von az űr elé, senki tán ne lássa,
És benn van az, ki az ereket felvágja
Asztallapnál virraszt, szögektől fáj ágya,
Élete az álma, álma talán egy élet,
Csoda legfőbb vágya, mit senki sem ért meg.
Haragszik magára, vagy múltját okolja,
Önként, dalolva száll naponta pokolra.
Elveszett kincseit keresi, bár hiába,
Hisz markában szorítva értéke, hibája.
Szüntelen szembe száll, benne csillag tombol.
Számot vet, elveti, majd újrakezdi rosszkor.
Habár ma a végtelen vert bele szép tanyát
Büszkén ontja csapdáit, rögös útját-baját.
Remegő izmait görcs rángatja, sújtja,
Megfáradt lábait újra, s újranyújtja.
Megáll. Szívesebben halna rögtön belé,
Hogy mártírként járulhasson egy Isten elé.
De csak tűr, tovább még ajka szikrát hány,
Feledni akar mindent, egy új életre vár.

- Békesség! - Ajj, de mi értelme a szónak?!
Hogyha jámbor birka vagy, mind ellened szólnak,
Vagy törődhetnél bele ismét a világba,
És ha nincs szerencséd, végzeted ki látja?
De állj! Mi ez itt?! Nem lehet így vége!
Nem más az életed, mint mindenki más réve.
Hogy kurvaként tekint rád a mindenkori világ,
Sokszor társasjáték, olykor a Te hibád.
Elvontnak születtél? Azt hiszed megszánnak?
Inkább rémületükben a vadak elé hánynak,
Mert fontosabb annak, kinek élete egy rongy
Minthogy Te neki folyvást ellentmondj.
Így tűnik el számodra a jó kenyér, a cirkusz,
Dudvákat teremve, helyette nem mirtuszt.
Szótlan ülve merengsz láncokba vert szolga,
Fohászkodj önmagadhoz, ne csak szitkot szórva!
Hisz csoda vagy Te, minden felett és egyben
Uralkodsz a földeken és uralkodsz a mennyben!
Köd áztatta valóság, elgáncsoló tények,
Marcangoló "istenek"...
Hagyjatok meg Fénynek!

(2020)