Reménysugár

Voltak napok mikor másképp éltem.
Izgalmasan élveztem kétélten,
Varázsoltam, építettem, alkottam,
Ébrenlétet nyerhettem az alkonyban.

Vakmerő, vagy bátor tett volt tán,
Félholdként ragyogni egy kápolnán,
Beton falon lyuk, polgárságnak pukk,
Szerelmesen éber kóma, visszhangzott a hukk...

Szomorú ez, vagy mókás talán
Vallomásként elkopni egy wc falán.
Kereshettem, de eddig nem találtam
Kellő társra a végtelen világban.

Erőlködés csak és sodródás vakon...
Mindegy volt, hogy lelkem kire hagyom.
"Szeress, vagy taszíts ez rajtad áll"
Jobb holnap két élet, mint máma a halál!

Sötét cellájából szabaduló rab,
Ezer sugarat szóró kristálydarab,
Karokat növesztő hatalmas fa,
Levél ujjakkal a levegőt simítja.

Nyitott ablakon huzatként tóduló gondolat,
Elveszett lélekben lassacskán megragad.
Fájdalomra cserélt gyönyör múlik lassan,
Mélyebb annál mintsem végképp elhallgassam.

Felhő arcból zúdul alá zeneeső,
Belül szív, gyémánttá szenesedő,
Tisztul a vihar, tova fújja magát,
Hamis fagy hordja össze hetet-havát.

És mégis ragyog felettünk a Nap!
Rendszerint szemünkbe húzva a kalap.
Egyszerűbb lehetne szeretni végre,
Magunkon át a világot, vágyni a fénybe!

Jellemet nyitogató árnyékok ellen,
Legyen léted csillag, örök szabad szellem
Őrizd a csillogást és úgy el nem évül
Amit igazán kívánsz, meglásd eljön végül.

(2019)