Alapvető szintézis balladai homály,
homályból lett ballada, lelki ár-apály.
Horizontot kémlelve, barangolva mezsgyéjén:
Duna-Tisza tükre tükröződik elméjén.
Takarva-takaratlan, álma szakadatlan,
szakadtan állva talp alatt parttalan,
Szent igét mormolva miséjét hallgattam,
téveszme türelmét altatlan maradtam.
Absztrakt látomások egyengetik kultúrád.
Kulturáltan élj és ne hagyj ki egy cool- túrát!
Tantrikus visszafogottság visszafogva ideát...
A Purgatóriumban lehet jobb, mint ideát?
Torkon ragadott valóságért... Üvölts, kiabálj!
Kiabáló valóság, melyet elemésztve inhalálj!
Angyalkézben tántorogva a tudatomnak legmélyén,
angolszász nyelvtörőként nyelve örök rejtélyén:
Akarva akaratlan falanxként arctalan,
arccal falazva alattam alaktalan,
szavakkal érinti... fantáziám alaptan!
Vadult vaddá válás kíséri álmatlan.
Támadás mit érzék felfal és kiokád,
kiokádó vulkán mi támad és fluktuál.
Táncos lába lávába lép, később ejakulál,
véget nem érő élete lassacskán csak megáll.
Szarkasztikus önmegtartóztatás egy örök áldomás,
önfeláldozás, tartalmatlan változás.
Torzókon bóbiskolva eltemet, majd kiás,
bolyongó szelleme átjár... Ez Lázadás!