Alapvető szintézis balladai homály,
homályból lett ballada, lelki ár-apály.
Horizontot kémlelve, barangolva mezsgyéjén:
Duna-Tisza tükre tükröződik elméjén.
Takarva-takaratlan, álma szakadatlan,
szakadtan állva talp alatt parttalan,
Szent igét mormolva miséjét hallgattam,
téveszme türelmét altatlan maradtam.
Absztrakt látomások egyengetik kultúrád.
Kulturáltan élj és ne hagyj ki egy cool- túrát!
Tantrikus visszafogottság visszafogva ideát...
A Purgatóriumban lehet jobb, mint ideát?
Torkon ragadott valóságért... Üvölts, kiabálj!
Kiabáló valóság, melyet elemésztve inhalálj!
Angyalkézben tántorogva a tudatomnak legmélyén,
angolszász nyelvtörőként nyelve örök rejtélyén:
Akarva akaratlan falanxként arctalan,
arccal falazva alattam alaktalan,
szavakkal érinti... fantáziám alaptan!
Vadult vaddá válás kíséri álmatlan.
Támadás mit érzék felfal és kiokád,
kiokádó vulkán mi támad és fluktuál.
Táncos lába lávába lép, később ejakulál,
véget nem érő élete lassacskán csak megáll.
Szarkasztikus önmegtartóztatás egy örök áldomás,
önfeláldozás, tartalmatlan változás.
Torzókon bóbiskolva eltemet, majd kiás,
bolyongó szelleme átjár... Ez Lázadás!

Hogyan is éljünk tovább

Íme a lecke jópár gyötört szívnek,
Eldönthesse végre mihez marad hívnek.
Tudván szertefoszlott minden reménye,
Várná az angyalt, hogy mennybe repítse.
De csak itt ül, tovább késik a szent lény,
Ujjait tördelve, lelkében béna eszmény,
Úgy csurog alá a szemeknek forrása,
Burkot von az űr elé, senki tán ne lássa,
És benn van az, ki az ereket felvágja
Asztallapnál virraszt, szögektől fáj ágya,
Élete az álma, álma talán egy élet,
Csoda legfőbb vágya, mit senki sem ért meg.
Haragszik magára, vagy múltját okolja,
Önként, dalolva száll naponta pokolra.
Elveszett kincseit keresi, bár hiába,
Hisz markában szorítva értéke, hibája.
Szüntelen szembe száll, benne csillag tombol.
Számot vet, elveti, majd újrakezdi rosszkor.
Habár ma a végtelen vert bele szép tanyát
Büszkén ontja csapdáit, rögös útját-baját.
Remegő izmait görcs rángatja, sújtja,
Megfáradt lábait újra, s újranyújtja.
Megáll. Szívesebben halna rögtön belé,
Hogy mártírként járulhasson egy Isten elé.
De csak tűr, tovább még ajka szikrát hány,
Feledni akar mindent, egy új életre vár.

- Békesség! - Ajj, de mi értelme a szónak?!
Hogyha jámbor birka vagy, mind ellened szólnak,
Vagy törődhetnél bele ismét a világba,
És ha nincs szerencséd, végzeted ki látja?
De állj! Mi ez itt?! Nem lehet így vége!
Nem más az életed, mint mindenki más réve.
Hogy kurvaként tekint rád a mindenkori világ,
Sokszor társasjáték, olykor a Te hibád.
Elvontnak születtél? Azt hiszed megszánnak?
Inkább rémületükben a vadak elé hánynak,
Mert fontosabb annak, kinek élete egy rongy
Minthogy Te neki folyvást ellentmondj.
Így tűnik el számodra a jó kenyér, a cirkusz,
Dudvákat teremve, helyette nem mirtuszt.
Szótlan ülve merengsz láncokba vert szolga,
Fohászkodj önmagadhoz, ne csak szitkot szórva!
Hisz csoda vagy Te, minden felett és egyben
Uralkodsz a földeken és uralkodsz a mennyben!
Köd áztatta valóság, elgáncsoló tények,
Marcangoló "istenek"...
Hagyjatok meg Fénynek!

(2020)

Reménysugár

Voltak napok mikor másképp éltem.
Izgalmasan élveztem kétélten,
Varázsoltam, építettem, alkottam,
Ébrenlétet nyerhettem az alkonyban.

Vakmerő, vagy bátor tett volt tán,
Félholdként ragyogni egy kápolnán,
Beton falon lyuk, polgárságnak pukk,
Szerelmesen éber kóma, visszhangzott a hukk...

Szomorú ez, vagy mókás talán
Vallomásként elkopni egy wc falán.
Kereshettem, de eddig nem találtam
Kellő társra a végtelen világban.

Erőlködés csak és sodródás vakon...
Mindegy volt, hogy lelkem kire hagyom.
"Szeress, vagy taszíts ez rajtad áll"
Jobb holnap két élet, mint máma a halál!

Sötét cellájából szabaduló rab,
Ezer sugarat szóró kristálydarab,
Karokat növesztő hatalmas fa,
Levél ujjakkal a levegőt simítja.

Nyitott ablakon huzatként tóduló gondolat,
Elveszett lélekben lassacskán megragad.
Fájdalomra cserélt gyönyör múlik lassan,
Mélyebb annál mintsem végképp elhallgassam.

Felhő arcból zúdul alá zeneeső,
Belül szív, gyémánttá szenesedő,
Tisztul a vihar, tova fújja magát,
Hamis fagy hordja össze hetet-havát.

És mégis ragyog felettünk a Nap!
Rendszerint szemünkbe húzva a kalap.
Egyszerűbb lehetne szeretni végre,
Magunkon át a világot, vágyni a fénybe!

Jellemet nyitogató árnyékok ellen,
Legyen léted csillag, örök szabad szellem
Őrizd a csillogást és úgy el nem évül
Amit igazán kívánsz, meglásd eljön végül.

(2019)

Tekints előre

Imádattól fáradt örömmel
Mégis újult erőm nyelve,
Lét-másnapos gyönyörében
Mosolygom az ablaküvegre.

Szabad vagyok, az is voltam,
Úgy érzem végre tehetem:
Érzésektől élő-holtan
Eremben lüktet a szerelem.

Hitet újra kaptam a jelentől,
De éppen ideje volt már.
Kezdtem kiesni szerepemből
Társadalmunk nagyszínpadán.

Továbbra kell játsszam,
Örök bennem minden szép.
Látni és láttatni célom,
Ez az igaz művész lét?

Kíváncsiságból születtem,
Kaland lettem ifjúként,
Felnőtt korom harccá nevelt
Megtagadva mind' önkényt.

Tárcámba tett egy kis cetlin
Máig reményként áll ez:
Még egy kis kitartás kell,
Holnap minden rendben lesz.

Még szemedben látom a hitet
Bennem végig serken a vér.
Szeretni, szeretve lenni,
Mégha tudod egyszer véget ér.

És mi történne, ha ez az egész,
Mintha sosem volna eltűnne?
Újabb világot alkotnék,
Szebbet (jobbat) bele a világűrbe.

(2019)

MÁV (avagy Menthetetlen Állat Vagy?)

Hontalan, repülve a kijárat felé,
Magányos éjszaka terül szemed elé.
Nem teljesült vágyak életed mérgezik.
- "A negyedik vágányra sebes vonat érkezik."

Menettérti

Újra szokásból csalódtam a világban...
Elvesztem harcokban, reménnyel hibáztam,
Nőben, férfiban, fiúban és leányban,
Cipőboltból kifelé az ünneplőm lehánytam.

Kétségbe is estem... Hajj, mit kezdjek mostan?
Kibe kapaszkodjak, hova-tovább gyorsan?
Csináltam őszintén, próbáltam okosban,
De vécéről felállva gatyámat lefostam.

Erős voltam, bálvány, bár tényleg nem bírtam,
Becsület, tartás, vagy mindezt hogy hívtam...?
Példakép szerepben a szememet kisírtam,
Toll híján önmagam sebtében leírtam.

Tenni kéne bőven, mint jelzi a halom,
De mit is érek én bot nélkül, vakon?
Ki tudja már holnaptól merre lakom...?
Frissen törölt orromból csurog ki a takony.

Taposom malmomban - lett a napi torna,
Félredobom személyem elő-jelenkorba.
Tartalmam elveszett, üres lett a forma,
Hisz meghaltam mielőtt megszülettem volna.

(2018)

Egy kalapácsfejű balladája

Bercike más volt, mint a többi gyermek.
Talán nála másképp működtek a szervek.
Kiskorában sokan ezért lenézték,
Vagy csak Kalapácsfejűnek becézték.

Sérelmei miatt lett kegyetlen, s elszánt.
E sorsból akadt kezébe a szerszám.
Bizonyítási kényszere gyakorolt rá nyomást,
Elavultnak látta a sok gyilkolási szokást.

Hősünk ez okból követve a trendet,
Kalapáccsal tett a fejekben rendet.
Sosem haragból, passzióból hentel,
Nem úgy, mint példaképe "Kalapácsos" Vendel.

Reccsent a koponya, fröccsent az agy,
Rájött, a vér makacs foltot hagy.
Gyakorta használt ezért vastag zsákot,
Mit előtte áldozata fejére rántott.

Fegyvere nem rozsdált, védett helyen tárolta,
Vegyszerekkel kezelte, óvta és ápolta.
Balta-arc lett majdani élettársa,
Váratlanul egy napon őt is elásta.

Mert lépést kellett tartson a haladással,
Pépesre verte egy kalapáccsal.
Így éldegélt egyedül, nem találva helyét,
Végül egy reggelen szétcsapta önfejét.

(2014)

Kalapács ballada

Vágyát mélyen hallgatva
Céltalanul ballagva
Nagy park szélét kerülte,
Fejében hangokba merülve.

- Az esti álom véres és furcsa...
Kellően fejekbe vert értelem kulcsa.
Mindenhol vér és agydarabok,
Baj nem érhet tán, ha csendben maradok. -

Prédák híján őszült,
Haza menni készült.
De jelet kapott cserébe,
Vidám gyermek szökkent elébe.

Mindaddig nyugodt marad,
Még előtte lányka elhalad,
Rulettként kapcsol át a tudat,
Másnapként gyötri, veti szét indulat.

Közelebb lép ezért hozzá,
Mintha szavát szomjazná,
Bazsajog rá sandán... holott
Kezében lapul a molot.

- Engedj ki! - belső hangja súgja,
Szófogadó emberként fordul az útra.
Hisz erősebb nála kit elzárni akar,
Gerincén mászik fel, tarkóján kapar.

Ajj... de megint bosszantó fények -
Biztosúri medál csillan... - Félre!
Közel járt ezúttal rend éber őre...
Alexandr várja lesújtson a főre.

Gyilkos tűz szeme, elméje bomlott,
- Szabad vagy! - búcsútmondott.
Röppentek varjak, rezzentek lombok.
Hangos csattanással szakadt be a homlok.

Zsákmánya sokktól nem ordít...
Mint már sokszor volt így,
Szerszám véres kézbe végső képe,
Itthagyja a világot szemébe nézve.

Halomnyi szennyesként rogyott meg a test,
Rá is mért még párat mutatván nem rest,
Fejen tátong lyuk, ágat dugott bele,
Mint a gyenge palántát jelölne meg vele.

Csend. Végre megnyugodhatott.
Belül bár ismétel egy mondatot,
Érezte ez az egyetlen megoldás...
- Démon szállta meg és én vagyok a tisztulás!

Pocsolyába mosta meg két kezét,
Elégedett mosolyba fordítva eszét,
Majd mintha nem történt volna semmi,
Hazatért otthonába végre megpihenni.

(2017)

Nélküled

Mint királyi palota
Tető nélkül vihar idején.
Nélküled az életem
Vakablak, sötét szuterén.

Szép veled, ha arcod láthatom,
Időtlenné válnak a percek,
Nélküled nem vagyok más,
Mint piacon veszett gyermek.

Veled minden könnyebb
Mosolyod nyíló angyalvirág
Nélküled csak jellegtelen,
Purgatórium a világ.

Álom lettél, mellyé nő
Férfi számára csak válhat.
Nélküled steril vagyok,
Kasztrált tenyészállat.

Ha távol vagy tőlem mételyez
Kétség, zavar és ármány,
Nélküled csak pollen vagyok
Sodródva szelek szárnyán.

Eszmény vagy ha festenének,
Szemeidben az ég kék,
Nélküled csak firka vagyok,
Hátrahagyott barlangkép.

Nélküled nem dobban szívem,
Megalvad eremben a vér.
Mondhatnám mi szép az élet...
De nélküled mindez mit sem ér!

(2017)

Galand-regény

Kávéscsészék keringőjét
Néztem a mikróban.
Csillag sorom alakulásán
Forogva tipródtam,
Mi válik valóra kicsiben, agyban,
Megtörténik a világban, nagyban.
A nagyobb petékből herék lesznek,
Anyám! Miért szültél Héraklésznek?!

Bőröm alatt kiszáradtam, de
Észt nem kérek kölcsön.
Ringatózom helyette
A három aggteleki bölcsőn.
Lüktető kudarcaim szívem
Agyamba vérrel írja.
Szemem pirosra csiszolta
Kezem nyers dörzspapírja.
Költészettől másnaposan
Hányom a rímet, valóság a téma.
Sugárban tódul, darabos olykor
Még sincs benne répa.

Mondom, amit szeretek,
Ezért tehetem, amit mondok.
Játszom férfi szerepem,
Hiszem, hogy nem rontok.
Tudom még e földön leszek,
Folyvást teszek magamért,
A kevésért, a többségért,
A magyar kulturális egységért.

Világot bontok, magam építem,
Lettem részletbe veszésig Radis
Hisz mindennek van százaléka,
Még a százaléknak is.
Kegyetlenül büntet meg,
Mindenem mit kihagyok.
Születésemkor nem tudták
Még megsejteni ki vagyok?
Szociális özönvíz hátán bárka,
Vastag bőr alá befúródott szálka,
Mindent beszívó mentális pelenka,
Forrasztó páka, szemben lehet gerenda,
Fél angyal, hullámzó ritmusmutató,
Szépségkereső, élménykutató.

* * *

Kezdet éve égek, mint az ősz,
Kortárs gyermekként mellettem nősz,
Nincs-tekintetért szidsz,
De lehet-e tág tudat?
Féltek(-)e, hogy kiderül
Jobb kelet, bal a nyugat?
Lángoljatok oszlopok,
Elégjetek, mint szál fák,
Kinek állhat jól a
Csoportos öngyilkosság?
Térj végre a földedbe,
Újra hazát lelt vándor,
S hagyd abba csúcson,
Liftszerelő: N. Sándor.
Változás készült,  félted
Pedig hidd el, tényleg,
Fontos minden út,
Mit élményként élsz meg.
Számomra a művészet,
Végek nélküli élet,
Belülről feszít hólyagunk?
Ürítsünk testvérek!

(2016)

Csillagtestvérek (ex-BAALIUM)

Égi menedék

Múltba ejtett gondolat,
Számomra ennyi megmarad.
Üres lépteim kopognak komor
Betonon.

Eszembe jutó szeretett lány,
Fagyott szív és közös magány.
Felejteném mi rossz volt, de nem
Akarom.

Tartható a látszat,
De a látszat néha csal,
Találhatnék százat,
Ezzel a stílussal.

Éjszaka egy padon fekve,
Mély sötétjét magamra húzom,
Álmaimba feledkezve,
Árnyékokkal takaródzom.

Éjszaka egy padon fekve,
Elvarázsol hamis álom:
Csillagfénnyel szeretkezve,
Gondjaimat sem találom.

Múltba ejtett szép mosoly,
Papírkép-sárkány, színpokol.
Szabadon csillogsz, mindennapi
Nemlétek.

Számtalan közösen töltött perc,
Egészen hitted megismersz,
Földre kiáltott, végtelen
Szemlélet.

Tartható a látszat,
De a látszat néha csal,
Találhatnék százat,
Ezzel a stílussal.

Éjszaka egy padon fekve,
Mély sötétjét magamra húzom,
Álmaimba feledkezve,
Árnyékokkal takaródzom.

Éjszaka egy padon fekve,
Elvarázsol hamis álom:
Csillagfénnyel szeretkezve,
Gondjaimat sem találom.

Tartható a látszat,
Amég meg nem csal,
Találhatnék százat,
Ezzel a stílussal.

Éjszaka egy padon fekve,
Mély sötétjét magamra húzom.
Álmaimba feledkezve,
Árnyékokkal takaródzom.

Éjszaka egy padon fekve,
Elvarázsol hamis álom:
Csillagfénnyel szeretkezve,
Gondjaimat nem találom.

Éjszaka padomon fekve,
Mély sötétjét magamra húzom.
Árnyékokkal szeretkezve,
Álmaimba takaródzom.

Éjszaka padomon fekve,
Elvarázsol hamis álom:
Csillagfénybe feledkezve,
Gondjaimat nem találom.

Gondjaimat nem találom.

C₁₁H₁₇NO₃

Rezzenő alkonyat, terjedő égbolt,
Emlék marasztal, hajnala rég volt.
Arcodon villanó csillagok fénye,
Távolodó józanság reménye.

Világi ébredések tapogatása,
Mágikus szférák nyalogatása,
Garatra tóduló, illanó levek,
Tágulva maradt, leragadt szemek…

Láthatárban izzik az alkony,
Füst száll a Rio Grande parton.

Ó meszkalin!

Forrongó színek ősrobbanása,
Tükörkép-fodor Te lettél mása.
Horizont lángol, remeg a vándor,
Hatalom járja át álmok italától.

Egyre élénkül a kietlen tájék,
Forró látomás retinára ráég.
Csurog a látszat a szemedből is,
Csábít a pillanat, gondolat-tövis.

Magadba szállnál szokás szerint
Végül hol kötöttél ki megint.

Ó meszkalin!

Jégvirág

Szokásos, egyszeri tükröződés
Üvegre fagyott hideg törődés
Arcra polírozott, fakult valóság
Felszedegetett történet-morzsák.

Fényed a vággyal együtt őrizem.
Benned színekbe vezető hitem.
Egy pontba érni a végtelenben
Szemedbe nézve ismeretlen…

Egyensúlyozva vékony szálon,
Perctelen, állítva szánom,
Álmommal keretelt, élt világom.

Képzetem viszonyra lép a mával,
Számtalan érzés kerít magával
Érzem életünk sok ívű dallam,

Általad szólalok meg összhangban,
Légből kapott próbálkozások,
Hangjaink lebegő állomások.

Végtelennél eggyel több árnyalat,
Olthatja egyedül millió vágyadat
Válassz istent… rajzlapból kivág
Asszí(r)-metrikus világ.

Újra akarok hinni…

Földön heversz, rajtad éjkabát,
Otthonodban plafonod les le rád,
Most tudatod messze lát.

Elengednéd bármilyen bánatod,
Enyhülésed hiába várhatod.
A mágia már hatott.

Egyszer kérem segítséged,
De tetted drágán méred.
Újra akarok hinni.

Idő sürget, halom munka vár.
Feldühít, hogy ennyire jutottál,
Nincs mitől megnyugodnál.

Tested épp csak a lélek tartja már,
Visszahúznak bármire hajtanál,
Mint mindig rajtad áll.

Egyszer kérem segítséged.
De tetted drágán méred.
Újra akarok hinni.

Nehéz hülyének és okosnak,
Nem taposom, eltaposnak.
Újra akarok hinni.

Hazug ember ritkán elégedett,
Maga mögött mindent felégetett
Megszívja a véredet.

Egyszer kérem segítséged.
De tetted drágán méred.
Újra akarok hinni.

Nehéz hülyének és okosnak,
Nem taposom, eltaposnak.
Újra akarok hinni.

Egyszer kérem segítséged.
De tetteted drágán méred.
Újra akarok hinni.

Nehéz hülyének és okosnak,
Nem taposom, eltaposnak.
Újra akarok hinni.

Láss csodát!

Feledhetném minden egyes percét
A veled átélt álomvilágnak,
Őszinte szemmel örülnék
Enyhet adó tudatlanságnak.

Bizonytalan most a legtöbb lépés,
Önítélettel talán egy ugrás,
Válaszainkra eggyel több a kérdés,
Szabvány mintákban találsz megnyugvást.

Az élet csodás, világunk zsarnok,
Pillanat csupán a boldogság,
Energiád szorongva tartod.
Rájössz ez még nem az az ország.

Mindenség ámítva nem kérdez
Múló érzelemmel fólia alatt
Előszó lettél regényéhez,
Arcod homályos párában marad.

Változó szempontok ereidben,
Korlátaid átkódoltan hozod.
Erőt ad napi félelmeidben,
Elengedett, Te szívben hordozod.

Töretlen kifogásra vágyódsz,
Benn vártad, szeressen tovább még.
Hagyta, hogy teljesen bezárkózz
Szertelen tökéletesség.

Nehezebb a szép élményt kidobni,
Összegyűrve élénkebb színben ég.
Ne aggódj a biztosról leszokni,
Lépj tovább, a jelen véget ért!

Jóborát

Nem vagyok Ist(h)a(r)ból, vagyis talán hedon,
Vigaszommal, ködben szemerkélek.
Jelenünk (el)folyó(s), gyorsan kötő beton,
Az élet pedig lassan ölő méreg.

Gyermekkor... tán könnyebb volt minden,
Felelősség sem kötött napi szinten.
Vad tűzzel játszó vakmerő eszmény,
Tetteid után némi következmény.

Elvesztegetsz legalább egy életet,
Mielőtt bekezdtél néhánynak vége lett.
Túlnőtt a sebesség, nem lehet kiszállnod,
Lassabban nincs esélyed sikeressé válnod.

Eleged a hétköznapi idiótákból,
Elkerülöd őket, betámadnak bárhol.
Élni és élni hagyni, terjesztik, az élet.
Kivétel nélkül néznek hülyének Téged.
Hülyének Téged!

Testvérem, Pajtásom, Barátom!
Ma üdvöm kívánod, holnap halálom.
Hazugsággal együtt töltött idő,
Betegség, nem mit az ember kinő.

Testvérem, Pajtásom, Barátom!
Ma üdvöm kívánod, holnap a halálom.
Léphettél volna, nem kerülök bajba,
Példádból látszik, nem vagy az a fajta.

Megélnéd dolgaid, ha volna rá időd.
Látni, ahogy mellőled mindenki kidőlt.
Mégis jobban izgat, mi a szomszédban folyik,
Rendesebbje hazafigyel, tahókra meg tojik.

Minden napod egyforma, sablon is lehetnél,
Kérdés, a példád mennyien szeretnék?
Elegendő volt neked a közönség tapsa,
Mindegy nekik, élsz-e csak szórakoztassad.

Az ötlettelenség természetes nálad,
Társadtól nyúlt tudásra hazugság a hála.
Halni sincsen időd még mielőtt véged,
Jellemed nem született, halotti maszk képed.
Halotti maszk képed!

Testvérem, Pajtásom, Barátom!
Ma üdvöm kívánod, holnap halálom.
Hazugsággal együtt töltött idő,
Betegség, nem mit az ember kinő.

Testvérem, Pajtásom, Barátom!
Ma üdvöm kívánod, holnap a halálom.
Léphettél volna, nem kerülök bajba,
Példádból látszik, nem vagy az a fajta.

Élvezeteid iránya jól belőve.
Félelemmel tekintesz jövőben előre.
Korod pár éve zsarnokként parancsol,
Hülyeséged segít kitörni magadból.

Eldobtad magadtól mi emberré tesz.
Megkímél a világ, az elmúlás bevégez.
Magadba zár lelki ismert fegyház.
Végtelen papjaként égboltod az egyház.

Testvérem, Pajtásom, Barátom!
Ma üdvöm kívánod, holnap halálom.
Hazugsággal együtt töltött idő,
Betegség, nem mit az ember kinő.

Testvérem, Pajtásom, Barátom!
Ma üdvöm kívánod, holnap halálom.
Léphettél volna, nem kerülök bajba,
Példádból látszik, nem vagy az a fajta.

Nem vagy az a fajta.

HardCor-e a...

Szemen köpköd a földelt ajzat,
Aljazó zajszint, aljas fajzat.
Mennyit ér a nagydarab alkat,
Ha vastag basszus vág a falnak?!

Spirál-hatalom, sötétebb minden,
Önakarattal tolom fel szintem.
Agyakra tapad, szaggat a dallam.
Transzponált magasztalt hajlam.

Énközpont, felszínes világ.
Árnyék-színben szürkül ránk.
Faggatás untat mindennapban,
Zavaros jövők emberi magban.

Megvárat, letisztul a kép
Tisztaság csábít, hamar lelép.
Magára marad, írja a regényt.
Ő se, sem őse kap őssejt-segélyt.

Felettébb rejtélyes érzés,
Tudatba' kóma, ékel a kérdés
Ép maradsz-e hullámokban?
Decibele átjár, durván robban...

Keresed vakon az öröklétet,
Tapadsz le ne rázzon az élet,
Megtalálod, sorok közt lapul,
Egy szelet Herzben ejt Téged rabul.

Énközpont, felszínes világ.
Árnyék-színben szürkül ránk.
Faggatás untat mindennapban,
Zavaros jövők emberi magban.

Megvárat, letisztul a kép
Tisztaság csábít, hamar lelép.
Magára marad, írja a regényt.
Ő se, sem őse kap őssejt-segélyt.

Koncentrikus, kavargó világ.
Divat-emléke szürkül rád.
Faggatás untat mindennapban,
Zavaros jövők emberi magban.

Festék szárad, keretben a kép,
Józanságra ne számíts még.
Magára marad, írja a regényt.
Ő se, sem őse kap őssejt-segélyt.

Flóra

Ellentétek válságában
Vergődöm, döglégy papíron.
Gyomormaró szédüléstől
Hiú ábránd jelzi sírom:
Megismertem a szerelmet,
Elhamvaszt a(z) (f)elvonás,
Álomirigy két szemétől
Zilál szét a vallomás.

Szeretem a szemét, száját,
Arcát, bőrét, haját, mellét…
Szeretem a kezét, vállát,
Karját, térdét, lábát, testét…
Keresem lágy érintését,
Őszinte, szép kacagását…
Megnevetem létezését,
Látom magam elmúlását.

Nem süt le rám se nap, sem hold,
Nem pulzálnak csillagok,
Világomnak közepében
Gyönyörű egy lány ragyog.
Lebegés közt nyugtalanul
Várom őt, bár hozzám szökne.
Tűzben izzva, s mint ég a földdel
Együtt égni mindörökre.

Szeretem a szemét, száját,
Arcát, bőrét, haját, mellét…
Szeretem a kezét, vállát,
Karját, térdét, lábát, testét…
Keresem lágy érintését,
Őszinte, szép kacagását…
Megnevetem létezését,
Látom magam elmúlását.

Még vagyok, jelentem!
Lelkileg veretlen,
Bár látom szemedben
Muszáj mit szeretnem.

A vágy ágyára járok,
Nem várok, élek, feléd látok.
Lány-láng adományok,
Ajándékokra szent átkok.

Élvezem ...tetteim gyümölcsét
Fájnék, ha nem volna.
Nekem a város a dekanter,
De Kant erre mit szólna?

Helyzet a kanapén

Lelkem, testem
Igézi önös szépség,
Arcom harcra festem,
Megőrzi az pesti épség

Hol gyermekek növekednek
Média hátán, évekig árván.
- Mi van velünk Páter,
Alma mater, pszichiáter?

Helyzet a kanapén

Gyógyszer, óvszer, vagy múzsa,
Képtelen népi réteken lépdekel,
Most előttem térdepel,
Szárnyait bontva nekem énekel.

Sorsommal fókuszban ülök le „lótuszba”,
Magány-társ: a dalom.
Érzem, vallom meghitten fojt
A cinikus társadalom.

Helyzet a kanapén

Nem tudhatod

Várj rám,
Tudod jól érdemes,
Legalább érdekes,
Jövő vár!

Mondd, hol jársz?
Ahogy a fényben élsz
Súgd meg merre mész?
Erre jársz?

Máig hűséges maradni,
Érted nem, sem másért
Vágyait hátra hagyatni,
Csupán pillantásért.

A fájdalom darabokra szétszed.

Szólj rám,
Nem tudhatod érdemes,
Legalább érdekes,
Jövő vár!

Mondd, hol jársz?
Ahogyan a fényben élsz
Súgd meg merre mész?
Erre jársz?

Húsba maró félvezetők
Neuron képmása,
Stresszre nevelt társadalom
Segélykiáltása.

A fájdalom darabokra szétszed.

Alig készül el, amikor tolnám
Máris újra vár, ez az én formám…

REM

Hideg arcod fehérbe fordul,
Jeges széltől könnyed kicsordul.
Állandóság fagyaszt merevre.
Hirtelen betorzulsz a melegre.

Vár egy sötét vágy! (Ami álmodban sem jár.)
Vár az ásott ágy! (Elnyel, megemészt.)

Árny figyel Rád, mereszti szemét.
Eredben érzed forró lüktetését.
Előlép (az) alak, röhögve kérdi:
Egyek vagyunk mi, mindig nem érti?!

Vár egy sötét vágy! (Ami álmodban sem jár.)
Vár az ásott ágy! (Elnyel, megemészt.)

Követem az alakot, köddé vált.
Előttem fal, hogy jussak át?
Mozdul az anyag, önarcot ölt.
Magába szippant kövekkel tölt.

Életre kelt világ! Végre mozog minden!
Pillanatnyi hibák, de másik szinten.
Szent nevek lettünk? Áldatlan áll-a-pot.
Szellemnek emberek, embernek állatok.

Vár a kihívás, (megannyi új jel.)
Vár a simítás. (üveggé perzsel.)

Memento

Sötét erők takarják el a napot,
Csillag lelke addigra hatott.
Gőzöl az erdő beszívom füstjét.
Készül az ital, forralom üstjét.

Állandósult szurkos esték.
Lassan csurgó fekete festék,
Parttalan könnyek árja kerít,
Szívem helyén kő, mélyre merít.

A valóságból ébressz fel!
Ölelj magadhoz még egyszer!
A valóságból ébressz fel!
Ölelj magadhoz még egyszer!

Elérkezett a tisztulás éje.
Beomlik a világ, elnyel a mélye.
Félelem jár át, szúrós illat.
Magába vonz a sötét csillag.

Menekülnék, akaszt a tövis.
Durva a kereszt, feszít a szög is.
Ernyed testem, bár aligha élek.
Napba zuhanok és porrá égek.

A valóságból ébressz fel!
Ölelj magadhoz még egyszer!
A valóságból ébressz fel!
Ölelj át, ölelj magadhoz!

Szárnyalás

Számolás, szünetet tartok.
Állomás, tudatom kattog.
Változat, gyorsan vége lett.
Kárhozat? - valaki tévedett.

Érdekem, szemben mindennel,
Élvezek, tele élménnyel.
Hangzatos szavaim ismétlem,
Felejtem mit miért léptem.

Állj és nézz a fénybe...
Más marad emlékbe,
Fáj a pazarolt múlt,
Elhamvad a lángra gyúlt.

Szállj velem az éjbe,
Tájon át, a messzi égbe.
Lenézünk, fentről más,
Lebegésünk megoldás.

Felhők felett járó csillagok,
Múlt arcán halványan ragyog.
Visszaránt a tapasztalás,
De tovább lendít a száguldás.

Alakom csupán anyaghalmaz.
Kiáltok Te mégsem hallasz.
Végtelennek tűnik a pillanat
Folyik tovább a színdarab.

Állj és nézz szemembe
Láss a fellegekbe
Érezd át mit más nem lát,
Szórd szét az energiád!

Szállj velem minél messzebb,
Ez az út lesz a legszebb.
Nem kell többé hátranézz,
Álmodban úgyis visszatérsz.

Köszönet nélkül

Szavakkal töltött boldog órák.
Kikerülgetett magán tócsák.
Egy évszázad még látlak Téged,
Ha találkozunk is a jövő péntek.

Őrült fejben szült őrült érzés,
Magányba fojtott meg nem értés
Szabadságbeli kínos kérdés,
Behúzott szárnyú földet érés.

 Ó...

Jártam veled horizontom-földed,
Ezt vártam, csak nem Te tőled.
Megpendült szenvedély húrja
És én egyedül itt vagyok újra.

Kiállítom valóm, bárki lásson,
Lekapcsolt vagonom áll-ó-máson.
Fogadalom szeretetre képes,
Mégis a matiné szellemképes.

 Ó...

Odaadom magam itt a létra,
Felhasználható magán célra
Egyenlőség, törekvő egység
Indokolatlan vak segítség.

Hazugság és sok szemét téma
Ürügyben fogant magány-szféra.
Üresen lakott névtelen lakás,
Értelmetlen, kínzó számadás.

 Ó...

Emlékképek bűvöletében,
Megannyi érzés játszik szemében.
Ezerszer hallgatottad: megváltozom,
De búcsúnk előtt végleg távozom.

Nem tudok neked ellenállni,
Ezzel próbálsz presszionálni.
Terhessé csak a percek lettek.
Egybeolvadó verejtékcseppek.

Ó...

Végzetes keringő

Lüktet Napunk, végsőket járja.
Növekvő halálsugár-ária.
Dühöng, telik, majd feléli célját
Rugaszkodik, ledobja külső héját.

Testre hat, fortyog a méreg.
Egyre izzik a perzselt kéreg.
Baljós arcú katarzis a vég,
Tűréstől fokozott, végletben ég.

Szórja fényét, mit szívéből kap.
A földi lét vége, ha elhamvad a nap.
Ravatalon lélektelen test,
Mikor nappalokra borul rá az est.

Vár egy tánc, vagy példa, intő,
Ha végtelen nem, vak keringő,
Újraalkotó összeomlás,
Múltból ismert meg-megoldás.

Lélek magja vasra gravitál,
Magába roskad, elnyel az ár.
Hamuból születő új világrend:
Letisztul minden és marad... a csend!

Fagyás követ felégetett véget,
Iszonyba néző, szilánkra tépett.
Fájón csengő korok, 'tűnt dalok,
Jéghamuvá vált szürke nappalok.

Fakul a szem, kékje sem marad.
Kérve bolyong a halott kődarab.
Pusztuló létnek záró darabja,
Vele hal világunk ismert alakja.

Jeges test kering, az idők letelnek.
Kísért, gyászolót a holt lelkek.
Gyertyaként pislog tovább szűrten,
Halvány pont a végtelen űrben.

Vár egy tánc, vagy példa, intő,
Ha végtelen nem, vak keringő,
Újraalkotó összeomlás,
Múltból ismert meg-megoldás.

Lélek magja vasra gravitál,
Magába roskad, elnyel az ár.
Hamuból születő új világrend:
Letisztul minden és marad... a csend!

Szinte látszat, mesébe illő,
Kölcsönhatás, vak keringő,
Újraalkotó összeomlás,
Ősrobbanás, meg-megoldás.

Kereshetjük, ki a hibás?
Mind elnyel a szingularitás,
Hamuból születő új világrend:
Letisztul minden, marad...

Alpári

Megisszuk a sörünket,
Elszívjuk a ciginket,
Jajj, de szépen süt a Nap!
Perzselnek a sugarak.

Szeretjük a csajokat,
Meg az őrült tagokat,
Új őszinte dalokat,
Élvezzük amég marad!

Megisszuk a sörödet,
Elszívjuk a cigidet,
Megdugjuk a csajodat,
Elvesszük az autódat!

Hidd el ez nem rólad szól,
Így érezzük magunk jól,
Ha nem érted miről szól,
Majd a sliccünk válaszol!

Szeretjük a csajokat,
Meg az őrült tagokat,
Az őszinte dalokat,
Élvezzük amég marad!

Nem érted, vagy mi a franc?!
Húzz innen, vagy lerokkansz!
Marad, fekszik, nem ugat!
De leült a hangulat?!

Megisszuk a sörödet,
Elszívjuk a cigidet,
Megdugjuk a csajodat,
Kiverjük a fogadat!

Hidd el ez nem rólad szól,
Így érezzük magunk jól,
Ha nem érted miről szól,
Majd a sliccünk válaszol!

***

A varázsszőnyeg
(Threesome - Bass’ Me’ részére)

Elmerít az éj.
De kell valami ma még.
Egy lány, aki álomszép.
Addig az óra újat lép.

Átsuhan a néma városon,
Meg-megáll a dallam álmokon.

Fel vágyom rég.
A testem könnyű gép.
Egy vágy útra kél.
Ha sodor magával a szél.

Átsuhan a néma városon,
Meg-megáll a dallam álmokon.

Elrepít az éj.
Vele szállok a fénybe én.
Álomból ébredtem épp
És megmaradt a színes kép.

Átsuhan a néma városon,
Meg-megáll a dallam álmokon.


Szétcsúszva
(Threesome - Flyin’ részére)

Álomnak látnak az álomképek
És megértem a világ miért nem ért meg.
Földtől elszakított elem, nevem: rejtjelem.
Magamba zuhanok a valóság vár,
Felébredek és tudom már nincs határ.
Hamis életre hív a vágy, érezd át!


Hullócsillag
(Threesome - Fallin’ részére)

Szánalom, az eltöltött perceket számolom.
Vállalom a célkeresztet a hátamon.
Álmodom, eggyé válni veled álmodom.

Indulj el egy úton,
Én is egy másikon,
Hol egymást találjuk,
Egymáshoz se szóljunk.

Aki minket meglát,
mi fog az mondani?
Azt fogja gondolni,
Idegenek vagyunk.

Idegenek vagyunk,
Szeretetet tartunk.
Ott hol összegyűlünk
Titkon szeretkezünk.

Az bajom van véled
Fáj a szívem érted,
Sír a szívem érted,
Majd meghalok érted.

Megöl a fájdalom…


Vörös ünnep
(Type O Negative: Red Water átirat)

Ébredj! Eljött a nap.
Holt világ, jelen után-előtt-alatt.
Ünneppé válnak a hétköznapok.

Zöld árnyak, köztünk szállnak,
élj vágyak, mélységbe zárnak.
Visszhangzik a szó
Nyílnak az ajtók
mély altató
álomba hajtó.
Vedd észre,
szebb ébren,
vedd észre
Zsibbadás jár végig szüntelen.

...


Budapest Titans - induló

Mennydörög az ég, cikáznak villámok,
Alászállunk, megvalósulnak az álmok
Pályára lépünk és már látszik a rangsor.
Megjelenésünk tiszteletet parancsol.

Narancssárga szívünk, benne lüktet kék vér,
Csapatainktól retteg az ellenfél!
Titánnak lenni, az érzés felemelő,
Így kiállt a csapat: Egységben az erő!

- Kik vagyunk
- Titánok!
- Mi vár ránk
- Győzelem!
- Kik vagyunk
- Titánok!
- Lelkünkben 4 őselem.
- Kik vagyunk
- Titánok!
- A vereség nem opció.
- Ready, set, hut!...
- Indulhat az akció!

Edzőink egytől egyig tanító mesterek.
Srácaink léptétől a stadion megremeg.
Falembereink, mint gigantikus hegyek,
Úgy törik az utakat, vagy védik a zsebet.

Yardjainkat hős futóink hozzák, vagy
Szélsebes elkapóink touchdownra váltják.
A támadókat az irányítók sikerre vezetik,
Szabályos játékunk a bírók emlegetik.

Dobás, vagy futás nálunk ez külön szint
Mindet levédezekezi a secondarynk.
Linbackerek leszedik a labdás játékost.
Győzelmünk hírére ünnepel a főváros.

- Kik vagyunk
- Titánok!
- Mi vár ránk
- Győzelem!
- Kik vagyunk
- Titánok!
- Lelkünkben 4 őselem.
- Kik vagyunk
- Titánok!
- A vereség nem opció.
- Ready, set, hut!...
- Indulhat az akció!

Döngöld a pajzsot, kerüld a bóját,
Edzéseken fejlődünk egy életen át.
Csattan a sisak, csattan a vállvért.
Itt mindenki a másikért küzd és nem csak magáért.

A helyzet a társad baráttá emeli,
Amikor az ellenfelet előled kifejeli.
Magyarországon a legjobb foci csapat,
A Titánoké volt és még az is marad!

- Kik vagyunk
- Titánok!
- Mi vár ránk
- Győzelem!
- Kik vagyunk
- Titánok!
- Lelkünkben 4 őselem.
- Kik vagyunk
- Titánok!
- A vereség nem opció.
- Ready, set, hut!...
- Indulhat az akció!

- Budapesti Titánok!
- Nem számít fagy, vagy hőség!
- Budapesti Titánok!
- Vár ránk a dicsőség!
- A vereség nem opció.
- Ready, set, hut!...
- Indulhat az akció!